
30 Mar 2016
Guardian Clarity™ - a tükröződésmentes üveg
Homlokzat egy kicsit másképp
Bertrange, Luxembourg, 2016. március 30. – Az üveget alapvetően arra használjuk, hogy fizikai akadályt képezve védelmet nyújtson az üvegfallal elhatárolt térnek. Azonban ha nem megfelelő üveget választunk, akkor a nem kívánatos, vakító fény és tükröződés miatt romolhat az átláthatóság minősége, csökkenhet az áteresztett fény mennyisége, és az általános esztétikai hatás is csorbát szenvedhet. A Guardian Clarity™ üveg ideális megoldást kínál mindenzen problémákra.
A normál üvegek olyan mértékben tükrözik vissza a fényt, amely már az átláthatóságot is zavarhatja.
Az üveget olyan helyeken is használjuk, ahol már a legkisebb zavaró hatás is túl soknak számít. Legyen szó akár egy kirakatról, amely a zavaró tükröződések miatt nem éri el a kívánt hatást, egy kilátóról, amely a túlzott fényár miatt összemossa a távoli látnivalók körvonalait, vagy egy olyan étteremről, amelynek egyébként lélegzetelállító kilátása naplementekor teljes mértékben a sötétség homályába burkolózik - csakhogy néhány példát említsünk.
Átlátszóság és Teljesítőképesség – plafonértékek felett
A fenti problémákra már megvan a megoldás. A Guardian Industries’ Glass Group európai üveggyártó részlege, amely világszerte élen jár a kiváló minőségű üvegek gyártása terén, és az építőipar kulcsfontosságú beszállítója is, Guardian Clarity néven piacra dobta tükröződésmentes üvegét. A Guardian Clarity, amely a legfejlettebb vékonyréteg-bevonatolási eljárással készül, ideális megoldást kínál az olyan üvegezési alkalmazások számára, ahol a túlságosan vakító fény és az erős tükröződés gátja lehet az egyébként elvárt kiemelkedő átláthatóság elérésének.
A Guardian Clarity tükröződésmentes üveg használatának köszönhetően a homlokzatokon csökken a tükröződés és több fény jut az épületbe, szemkápráztató optikai tulajdonságokkal ruházva fel a kiváló minőségű homlokzatokat, vagy más olyan alkalmazást, ahol a lenyűgöző kilátás előny.
A Guardian® egyéb üvegtermékeivel kombinálva segítheti a felhasználót abban, hogy a hőszigetelés, és/vagy naphővédelem terén megfeleljen a helyi építésügyi hatóság energiafelhasználással kapcsolatos előírásainak. Ez elérhető a Guardian Clarity és a Guardian SunGuard® vagy a Guardian ClimaGuard® naphővédő illetve hőszigetelő termékekek együttes használatával. És ez még nem minden. A Clarity bevonatos üveget eleve alacsony vastartalmú Guardian UltraClear™ alapüvegen szállítjuk, amely kristálytiszta és könnyed megjelenést kölcsönöz az üvegnek.
A Guardian Clarity tükröződésmentes üveg, amely ma a vizuális teljesítmény tekintetében kategóriájában a legjobb, maximális átláthatósággal rendelkezik: ’több az áteresztett, kevesebb a visszavert fény’.
A Guardian Clarity éppen ott nyújt látható különbséget, ahol arra szükség van: olyan homlokzatok megalkotásánál, amelyek kitűnnek a városi környezetből.
Reader Enquiries
Guardian Glass
19, Rue du Puits Romain
L-9070 Bertrange
Luxembourg
Notes for Editors
Pár szó a Guardian Industries Corp. vállalatról:
A michigani Auburn Hills-i székhellyel rendelkező Guardian világszerte aktív, változatos termékeket gyártó vállalat, amely vezető helyet foglal el a projektcélú, lakossági, és jármű alkalmazások számára készülő úsztatott és feldolgozott üvegtermékek előállítása; a gépjármű borítások és az építőipari termékek értékesítése terén. Az olyan kutató- és fejlesztő központjaival, mint az Üvegipari Tudományos Technológiai Központ, és a Fejlett Autóipari Termékfejlesztő Központ, a Guardian az innováció élvonalát képviseli. A gépjármű borítások gyártására szakosodott vállalatcsoportja, az SRG Global, a műanyag felületeken akalmazott fejlett, nagy értékű bevonatok terén a világ egyik legnagyobb gyártójának számít. Leányvállalataival egyetemben a Guardian 17 000 alkalmazottat foglalkoztat, és gyártólétesítményeket üzemeltet Észak-Amerikában, Európában, Dél-Amerikában, Afrikában, a Közép-Keleten és Ázsiában. Látogasson el a www.guardian.com weblapra.
Related images
Editorial enquiries
Andrew Wilkins
Guardian Glass
Siria Nielsen
EMG
Also available in



